Kedves Iglicés Barátaink!
A Magyar Nemzeti Filmintézet Macskássy Gyula születésnapján meghirdette a magyar animáció emlékévét, aminek kapcsán a FILMIO-n a klasszikus rajzfilmek egész évben ingyenesen láthatók.
Ehhez kapcsolódván a Prágai Liszt Intézet támogatásával és közreműködésével örömmel értesítünk Titeket, hogy megrendezésre kerül az
első magyar MESEfilm MARATON
amikor zsinórban három feledhetetlen magyar animációs film kerül vetítésre.
2024. május 4-én, szombaton várunk szeretettel a Liszt Intézet mozitermébe.
10.30 Egy kupac kufli (70′) HU / 2017 3+
A kuflik hosszú évek vándorlása után bukkannak rá az Elhagyatott Rétre, ahol végre otthonra lelnek, s kezdetét veszi nem mindennapi életük az új környezetben, mely rengeteg kalandot ígér.
Ki ne ismerné Dániel András által megálmodott kuflikat? Vicces, színes történeteik igen népszerűek (különösen Magyarországon), ahol nemrég még játszóteret is építettek ezzel a tematikus témával az újonnan átadott Hild téren.
A kb. 10 perces rövid blokkokból álló mozifilm ideális első moziélmény a legkisebbek számára is.
12.00 Vuk (74′) HU / 1981 5+
Fekete István klasszikus regényéből Dargay Attilla által készített egész estés magyar rajzfilm máig az egyik legkedveltebb mesefilm. Az elárvult rókakölyök, Vuk megható története a magyar animáció történet egy megkerülhetetlen alkotása.
13.30 Macskafogó (96′) HU, CZ felirattal / 1986 6+
Macska-egér közegbe helyezett James Bond-paródia Nick Grabowskival, a visszavonult 007-es egérügynökkel a főszerepben.
Megjelenését követően egy egész generáció tudta – vagy tudja a mai napig – idézni kívülről a film szövegét. Ez az ikonikus animáció cseh felirattal kerül vetítésre, így feltétlenül mutassátok meg a család magyarul nem beszélő tagjainak is vagy barátaitoknak!
A rendezvény ingyenes.
Kérünk Titeket csatlakozzatok minél többen ehhez a remek kezdeményezéshez nézőként, hogy a jövőben lehessen második, harmadik, sokadik… magyar MESEfilm MARATON Prágában, hiszen a magyar animáció 110 évében számtalan kiváló alkotás született, ami mind arra vár, hogy megmutassuk gyerekeinknek!
A foglalkozás ideje
- 2024. május 4., 10.30–15.00
A foglalkozás színhelye
- Liszt intézet – Kulturális Központ Prága, Rytířská 27, Praha 1, (moziterem)
Milí přátelé Iglice!
Maďarský národní filmový institut vyhlásil rok maďarské animace u příležitosti narozenin Gyuly Macskássyho. V rámci toho bude na platformě FILMIO celý rok zdarma k dispozici klasická animovaná tvorba.
S podporou a spoluprací Lisztova institutu v Praze vás těšíme informovat o konání prvního maďarského animačního maratonu, který se uskuteční 4. května 2024. V rámci maratonu budou promítány tři nezapomenutelné maďarské animované filmy.
Program začne v 10:30 filmem Egy kupac kufli (70 minut) z roku 2017, což je ideální první filmový zážitek i pro ty nejmenší. Ve 12:00 následuje Vuk (74 minut) z roku 1981, celovečerní film podle románu Istvána Feketeho, a ve 13:30 se promítne Macskafogó (96 minut) z roku 1986 s českými titulky, což je parodie na Jamese Bonda.
Vstup na akci je zdarma a doufáme, že se připojíte k tomuto skvělému podniku jako diváci, aby mohl v Praze proběhnout další maďarský animační maraton.
Čas konání
- 4. května 2024, 10:30–15:00
Místo konání
- Lisztův institut – Maďarské kulturní centrum Praha, Rytířská 27, Praha 1, (kinosál)
Srdečně zveme všechny školáky!