Vajon mi lenne velünk, ha nem lennének közöttünk ötletekkel teli emberek, akik mindig valami újon, valami érdekesen törik a fejüket? Mennyi találmány bújik meg a zsebünkben zümmögő telefonban – ha még lehet ilyen néven illetni? És el tudnátok képzelni az életeteket számítógép nélkül? Aligha. És ha kiderítjük, hogy a sok-sok találmány között mennyi köszönhető a magyar tudósoknak, akkor lehet, hogy elhisszük, amit rólunk mondott egy tudós: a magyarok marslakók… Február 18-án, a szokott időben és a régi, megszokott helyen Ti is meggyőződhettek erről.
Szeretettel invitáljuk a történelem és legendák iránt érdeklődő másodgenerációt Elek József, a Komáromi Selye János Gimnázium rendkívül jóhumorú és gyerekekhez nagyon értő történelemtanárának
interaktív, rendhagyó történelem órájára.
A komplex témára való tekintettel vendégelőadót is felkértünk! Gábris Aurél: A bitek rögös útja Neumann Jánostól a kvantumfölényig címmel avat majd be minket a kvantumfizika alapjaiba.
Elsősorban a 6–11 éveseket és szüleiket várjuk sok szeretettel Dódi bácsi új törikurzusára, amelyet elsőszülötteink már nagy élvezettel abszolváltak.
A foglalkozás ideje
- 2023. február 18., 10.00–13.00
A foglalkozás színhelye
- a Katolikus leányközépiskola termei, a Platnéřská 191/4 címen.
Minden iskolás gyereket szeretettel várunk!
Srdečně zveme druhou generaci, která se zajímá o historii a pověsti,
na interaktivní, netradiční lekci dějepisu
s Józsefem Elekem, nesmírně dobrosrdečným a velmi chápavým učitelem dějepisu na Gymnáziu Selye János v Komárně.
Setkání je určeno zejména žákům ve věku 6 až 11 let.
Čas konání
- 18. února 2023, 10:00–13:00
Místo konání
- prostory Dívčí katolické střední školy, Platnéřská 191/4.
Srdečně zveme všechny školáky!