Szeretett Iglicés Barátaink, kedves szülők és gyerekek!
A türelmetlen levélolvasókat kérjük, ugorjanak a ⁇⁇ jelhez (#kapcsolat), a többieknek előre is köszönjük a figyelmüket.
Tehát, Szeretett (türelmes) Iglicés Barátaink, kedves szülők és gyerekek!
Reméljük, jól vagytok, egészségben átvészeltétek a 2020-as esztendőt, és az idén is tartjátok magatokat.
Az év első hónapjait pályázatírással szoktuk tölteni, hogy az év során legyen miből bábszínházakat, rendhagyó magyar és töri órákat, koncerteket, junior klubos összejöveteleket, táborokat szervezni és egyáltalán kifizetni a pedagógusaink bérét, akik gyermekeitek ovis és iskolai foglalkozásait tartják. Így van ez most is, beadtuk a pályázatokat, ámde az eredmény még a csillagokban van.
Miért szólítunk meg most Benneteket?
A tavalyi, embert próbáló év megszorításai sajnos nem kímélték az Iglice Egyletet sem. Egyletünk nem kapta meg a 2020. évi cseh minisztériumi támogatást, amely a kiadásainknak kb. 70 százalékát fedezni szokta, és ez most nagyon hiányzik.
A korlátozó kormányzati szabályozások miatt több, nagyszabású rendezvényünket és csoportos tevékenységeink egy részét is: bábszínházakat, Junior Klubokat, koncerteket le kellett mondanunk, AZONBAN, a tartalékainknak és fantasztikus tanári karunknak hála, egész tanévben, megszakítás nélkül működhettek a cirókás, az óvodai és iskolai foglalkozások, hol jelenléti, hol online formában, rendszeres, heti feladatlapok segítségével. Hálásak lehetünk a sorsnak, hiszen a lockdownok között megtarthattuk a tavaszi családi sí tábort (képek), az őszi olimpiai családi hétvégét (képek), és a kisoroszi honismereti-hagyományőrző nyári táborunkat is (képek). Volt farsangi koncert és táncház (képek), mobil workshop és rendhagyó történelem óra. Megvalósultak a rendhagyó magyarórás alkalmak: online beszélgethettünk Nyulász Péter íróval (képek) és szemi-online találkát tartottunk Gévai Csilla írónővel (képek) Megszerveztük és lebonyolítottuk, két határon átnyúlva, Nyulász Péter dedikált könyveinek megrendelését és logisztikáját is, hogy magyar nyelvű mesekönyv kerülhessen a karácsonyfátok alá. Kiagyaltuk, hogyan lehetne a korlátozások ellenére mégis valami nagy közös karácsonyi meglepetést összehozni, és megszerkesztettük az Iglice adventi mozaikképeslapját a gyerekek beküldött rajzaiból. Nagyon szépen köszönjük, hogy partnerek voltatok benne!!!
Idén sem tétlenkedünk: megszerveztük a farsangi online gyerekfoglalkozást és jelmezbemutatót. És beindítottunk egy vadonatúj projektet: Mese az Iglicének címmel, amelyre továbbra is szeretettel várjuk a kis videóitokat!
Köszönöm az Iglice Egylet minden tanárának, ötletgazdájának, szervezőjének, adminisztratív háttéremberének a lelkesedést, amellyel értünk, az Iglice magyar közösségéért, mindannyiunk gyermekeiért dolgoznak.
Köszönöm a kedves szülők segítségét, elszántságát, eltökéltségét, hogy gyermekeiket minden héten, minden nehézség és kényelmetlenség ellenére, odaültetik a képernyők elé a magyar nyelvű foglalkozások idejére, hogy együtt maradhasson ez a kis közösség. Hogy megnyitják és felolvassák az ovis gyerekeknek a heti tematikus feladatlapjainkat, amelyeket az óvónénik olyan nagy szeretettel készítenek. Hogy beöltöztették a gyerekeket farsangi jelmezekbe, és segítettek a gyerekeknek maszkokat készíteni az online farsangi ovira. Hogy megíratják a kamaszgyerekeikkel a magyar házi feladatot, és gyakorolják velük a verseket, most épp a Himnuszt (húsvétig kellene megtanulni btw.)…
⁇⁇ Miért is számolunk be Nektek minderről részletesen?
Az egylet 2020-ban még honorálni tudta a tanárok és a szervező munkatársak munkáját, viszont a pályázati pénzek elmaradása miatt feléltük az összes aranytartalékunkat. Pillanatnyilag üres a pénztárunk, és amíg meg nem kapjuk a pályázati pénzeinket (ha egyáltalán megkapjuk), a tag- és tandíjakból kell gazdálkodnunk. A tag- és tandíjatok alapvetően fontos ahhoz, hogy az egylet tevékenysége legalább minimális mértékben, néhány hónapig biztosítva legyen. Amíg nincs pályázati pénz, ebből kellene fedeznünk a tanári fizetéseket, a tábori programokat és előadókat, a bábszínházakat, a rendhagyó történelem és irodalomórákat, a Junior Klubot, az ovis játékokat, a papírt, színes ceruzát, stb… És ez nem kis summa!
Továbbá, a befizetett tagsági díj összege – tehát a fizető családok száma – fontos adat a 2022-es pályázatunk beadásához. Az MHMP és az MŠMT támogatását csak olyan projektre lehet kérvényezni, amelynek a finanszírozását legalább 30%-ban saját zsebből tudjuk biztosítani és a legjobb, ha ezt ténylegesen fel is tudjuk mutatni (ez a 2021-as évre is vonatkozik).
Ezért arra kérünk mindenkit, akinek fontos az Iglice egylet munkája és léte, fizesse be mihamarabb a 2021-es tagsági díját, és gyermekei tandíját. Aki megteheti, kérjük, előlegezze meg ezt az összeget akkor is, ha most éppen nem venne részt az online óráinkon, hiszen amint lehetőségünk nyílik rá, jelenléti oktatásra váltunk. Nem olyan hatalmas összeg, de sok kicsi, sokra megy!
Télen, a Láthatatlan Kiállításért fogtunk össze sikeresen mi, prágai magyarok. Fogjunk össze most az Iglicéért, amely gyermekeink magyar gyökereit és anyanyelvi tanítását hivatott erősíteni és biztosítani.
Az egylet bankszámlaszáma:
- 51-0660480257/0100 (Komerční banka)
- IBAN CZ4401000000510660480257
- BIC/SWIFT KOMBCZPPXXX
Mindenkinek köszönjük a nagylelkű és nagyvonalú támogatást!
Csoma Bori
stanek-csoma.borbala@iglice.org