Az Iglice sorrendben immár a negyedik nyári tábora Budapest közelében Sóskúton került megrendezésre csakúgy, mint egy évvel korábban.

(c)zarandok@gmx.net
(c)zarandok@gmx.net

Ismét csak sor került kocsikázásra, lovaglásra – ki kezdőként, ki haladó szinten pattant a nyeregbe – s akit érdekelt, az felügyelet mellett segédkezhetett a lovak ellátásánál is.

Az idősebbek már a tábor első napjának estéjén kirukkoltak egy meglepetéssel: betanultak és nagy sikerrel bemutattak egy általuk választott mesejelenetet. Másnap – a hűvös, borús idő ellenére – Kovács Erika vezetésével belekezdtünk a kerámiakészítésbe. Hagyományos módon, „agyaggombócokból” és „agyagkukacokból” készültek a gyakran merész tervezésű cserépedények. Mikor aztán a napocska is előbújt a felhők mögül, Szedlák József és Navratil Andrea útmutatása alapján nekifogtunk nemezelni. Az egyszerű nemezgolyó elkészítése során ismerkedtünk a mesterség csínjával-bínjával, s a tanultakat az igényesebb karkötő, terítő vagy éppen egy színpompás nemezkompozíció kivitelezése folyamán kamatoztathattuk. Sor került a „kötélverésre” is – e technológia segí ségével pamutfonalakból készíthettek színes zsinórokat az érdeklődők.

(c)zarandok@gmx.net

A zenéről – mint már annyiszor – az Igriczek nevű zenekar hat tagja gondoskodott. Nemcsak muzsikáltak, hanem megismertettek bennünket hangszereikkel is: kipróbálhattuk a dudát, hegedűt, furulyát csakúgy mint a kobozt és az egzotikus nevű rebeket is. A zenekar tagjai közül Navratil Andrea szervezte a táncházat: „szederinda“, „kecskés“, „bolgáros“, „ördögtánc“ és „kezes“ váltotta egymást esténként takarodóig. Andrea vezette a közös éneklést is, a csángó népdalkincsből talán a „Ludasim, pajtásim” című dal vált a legemlékezetesebbé. Nagy sikert aratott a „dinnyés” játék is.

(c)zarandok@gmx.net

A táborból nem hiányozhattak a népmesék sem. Az egyiket „A szépen szóló pelikánmadár“ címűt Gulyás László mesélő előadásában hallhattuk. Aki akart, az akár játszhatott is a történetben, a többi néző persze zajosan buzdította a szereplőket. A Langaléta Garabonciások csoportja – elfogadván meghívásunkat – toronymagas gólyalábakon szórakoztatott bennünket hol tréfás, hol hajmeresztő produkciójával. Persze a „komoly“ dolgok sem maradhattak el: Furik Csaba történelemtanár rendhagyó történelemóráin Mátyás királlyal, Zrínyi Ilonával, második Rákóczi Ferenccel és a sorsukat összekapcsoló történelmi eseményekkel ismertetett meg bennünket.

(c)zarandok@gmx.net

Az táborban töltött egy hét alatt látogatást tettünk táborunk közelében található nevezetesebb helyeket. Első utunk a budapesti „Csodák palotája” nevű ifjúsági művelődési központba vezetett, ahol szórakoztató kísérletekkel megtűzdelt „fizika-előadást“ hallgattunk s aztán a saját bőrünkön is tapasztalhattuk például a súlytalanság állapotát. Kirándulást tettünk az alcsúti arborétumba, a ma már csak romjaiban létező kastély parkjába is. Kísérőnk bemutatta az angolpark növényzetének legérdekesebb képviselőit. A madarak és más apró állatok megfigyelése mellett persze jutott idő játékra s táncra is. Ez utóbbihoz a mindenütt jelenlévő Igriczek húzták a talpalávalót. Sort kerítettünk aztán a nagy múltú Tatára is, várromjával, az Öreg-tóval s számtalan festői vízimalmával együtt.

Az utolsó nap délutánján megrendezett „Kincskereső” játék során mindenki kipróbálhatta mi mindent sajátított el a táborban töltött egy hét alatt.

Fotók a táborból (fényképezték: Erik Štěrba és Serédi Laci)